Három különböző út a kifinomult kalapokhoz

A 19. századig visszatekintve a kalapkészítés művészete sokféle technikát és eljárást foglal magában. Különféle alapanyagokból, mint például szőrök, szalmák és szövetek, a kalapok mesterei a következő módszereket alkalmazták:

1. Nemezkalapok:

• A nemezkalapok készítéséhez szőröket használtak, és a nemezítés folyamatával finomabbá és sűrűbbé alakították azokat.
• Az alkalmazott szőr típusa meghatározta a kalap minőségét; például a gyapjú, a teve pehelyszőre és a hód pehelyszőre szépen nemezhetőek voltak.
• A nemezítés során a szőröket forró folyadékba mártották, majd speciális gépekkel vagy kézi technikákkal formálták a kalapokat.

2. Nyúlszőrkalapok:

• A nyúlszőrkalapok gyakran az 1900-as évek környékén váltak gyárilag is elérhetővé.
• A nyúlszőrt először kenesős csávával telítették és szárították, majd a felszőrt és a pehelyszőrt elkülönítették egymástól légárammal.
• A szőrt farkas néven ismert géppel lazították, majd egy süvegképző géppel formálták meg a kalapot. Ebben a folyamatban fontos volt a szőr megfelelő nemezítése.

3. Cilinderkalapok:

• A cilinder kalapok előállítása más eljárást követett. A kalap alapját sellakkal telített papirosból vagy vászonból készítették.
• A vázat bevonva selyemből készült szövettel, majd a bolyhokat egy irányba kefélték és bevasalták, létrehozva a kívánt sima felületet.
• Ezután a kalapot béléssel és szalaggal látták el, és az egyedi formázást követően készen állt a viseletre.

A kalapkészítés művészete a 19. században az alkalmazott technikáktól függően kifinomult és egyedi darabokat hozott létre, amelyek mind a funkcionalitásukban, mind az esztétikai értékeikben kitűntek a kor divatjából.